Szénből aranyat

Remélem tetszeni fog! :)

III. fejezet

Walkingthroughfieldsofgreen_large

    Előző nap az osztálytársaink rögtönzött búcsúbulit szerveztek nekünk egy közeli játszótéren. :) Aranyosak voltak, mind eljöttek kivétel nélkül. Sírtunk még ott is eleget… Kiskorunk óta együtt éltünk, legtöbbjükkel még oviba is együtt jártunk. Az egész osztályunk olyan volt, mint egy nagy család. Együtt voltunk (ahogy mondani szokták) jóban, rosszban. :) Legtöbbjükkel együtt éltük le csaknem az egész eddigi életünket. És most épp ezért még nehezebb a búcsú. Mert az ember sokkal könnyebben megválik valami olyantól, amit szeretett, de igazán közel nem nőtt a szívéhez, mint attól, amit igaz nem mindig szeretett, de mélyen a szívébe zárt. Ilyen ez a pici osztály... A szívünk csücske. :)

   Este még mindent bepakoltunk karton dobozokba, bőröndökbe... Betti átjött segíteni nekem. A házat eladjuk, már akadt is egy érdeklődő, aki megvenné nyaralónak (a közelben van egy tó, ahol lehet fürödni is). Miután végeztünk a bepakolással (nagyobb bútorok pl.: szekrények, ágy maradnak, Budapesten bevásárolunk új dolgokat) már éjfél volt, úgyhogy anyuék megengedték, hogy Betti nálunk aludjon. Nem sokat tudtunk aludni. Kb. hajnali kettőig zokogtunk. Az eleve is elég depressziós hangulatot csak növelte, hogy az ősöreg rádiómból éppen Christina Aguilerától a Hurt szólt, közben pedig a fényképalbumomban nézegettük  a képeket. Óvodás korunktól, egészen mostanáig. 

   Reggel Betti korán elment (suliba azért muszáj mennie, és még át akart menni Lanáékhoz...), még egyszer utoljára átöleltük egymást, és megígértük egymásnak, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot. A teherautók nyolcra érkeztek, mi meg bepakoltuk a bőröndjeinket a kocsiba. Volt egy kis balhé, ugyanis Linda elkezdte kipakolni a bőröndjeit, és közölte, hogy ittmarad Szotyival, akiért a nagyiék már hétkor eljöttek. Na mire anyuék visszapakoltak mindent, már csaknem tíz óra lett. Hát egyáltalán nem ment könnyen. Aztán amikor már végre eltudtunk volna indulni, eszembe jutott, hogy lefotózom a házat, a szobákat, a kertet mostani állapotában. Ez is volt vagy fél óra, mert még csoportképeket is készítettünk nagyiékkal, meg szegény teherautó sofőrökkel is, aminek mondjuk nem tudom, mi értelme volt. Majd kimentem az utcára is, és lekaptam csak úgy a házakat, parkokat, a templomot, boltokat. Ezzel fél tizenkettőre végeztem, mire anyuék kitalálták, hogyha már mindjárt dél van, akkor ebédeljünk meg, mert innen Budapest több óra... Beültünk thát egy étterembe. A sofőrök már a hajukat tépték, de meghívtuk őket egy tyúkhúslevesre, úgyhogy kicsit talán enyhültek.

   Pontosan délben végre sikerült elindulnunk. Elbúcsúztunk nagyiéktól, majd felhívtam Lanát, hogy ők merre járnak. Azt mondta, már Gödöllőn vannak, mindjárt odaérnek. Na, hát jó nekik. Nekünk bezzeg... Vigyor

   Az út nagyon izgalmas volt, ugyanis igaz, hogy főleg csak az autópályát láttuk, de még szinte soha nem voltunk a falunkon kívül. A könyvtárból kikölcsönöztem egy Budapestről szóló könyvet, éppen azt olvasgattam. Bevallom, nem sokat tudtam a fővárosról.

   Közel voltunk már Budapesthez, lejöttünk tehát a sztrádáról, egy faluba. Ami mellesleg vagy tízszer akkora volt, mint a miénk. Ráadásul mindenhol modern házak, mozik, plázák, luxus autók az utakon. Már ez teljesen más volt, mint amit megszoktunk. 


Aztán megérkeztünk Budapestre...





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 12
Heti: 20
Havi: 216
Össz.: 17 941

Látogatottság növelés
Oldal: III. fejezet
Szénből aranyat - © 2008 - 2024 - szenbolaranyat.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »